A vállamon ott ült Bolyhos és csak nézte ahogy a lában belelógatom a patak hűs vizébe. Éreztem a figyelő pillantást a hátamon, de már megszoktam. Úti társam nem volt valami nagy szócsászár ahogy én se, de pont ezért jöttünk ki jól.
-Na gyere te balhés csajszi. Nem te tehetsz róla, hogy a gondolkodásod más mint a falubelieké. Ha nem akarsz megint a szabad ég alatt aludni akkor gyere, mielőtt besötétedik.
Felsóhajtottam, majd felálltam. Szótlanul követtem vissza a faluba a fiút.
-Még mindig itt van ez a lány? Még van képe visszajönni, miután megtámadta azt a démont?
-Szerencsére holnap elmennek.
-Még szerencse. A démonok legalább megnyugszanak egy időre.
A falubeliek mind rám gondoltak. Nem tehettem arról, hogy neki mentem annak a szörnynek aki a falu egyik lányát akarta elvinni. Nekik ez természetes, hogy havonta egy áldozatot adnak a környéken lévő démonoknak, de nekem nem volt az. Engem úgy neveltek, hogy azt a démont ki áldozatokat kér azt meg kell ölni.
Ahogy a fogadóba beértünk kihúztam magam, majd felmentem a padlásszobába. Aznap nem sokat ettem. Amit meghagytam, azt Gentrood becsomagolta, majd eltette a táskájába. Megtanultuk már, hogy az ételt meg kell becsülni, de ha nem bírjuk megenni akkor tegyük el.
-Meddig jössz még velem?-kérdeztem, mikor már mind ketten az ágyban feküdtünk.
-Nem tudom. Addig míg vissza nem kapom az emlékeimet.
-Értem-mondtam, majd a jobb oldalamra fordultam.
A kezemmel ráfogtam a kardom hüvelyére, majd éber álomba merültem.
-Na gyere te balhés csajszi. Nem te tehetsz róla, hogy a gondolkodásod más mint a falubelieké. Ha nem akarsz megint a szabad ég alatt aludni akkor gyere, mielőtt besötétedik.
Felsóhajtottam, majd felálltam. Szótlanul követtem vissza a faluba a fiút.
-Még mindig itt van ez a lány? Még van képe visszajönni, miután megtámadta azt a démont?
-Szerencsére holnap elmennek.
-Még szerencse. A démonok legalább megnyugszanak egy időre.
A falubeliek mind rám gondoltak. Nem tehettem arról, hogy neki mentem annak a szörnynek aki a falu egyik lányát akarta elvinni. Nekik ez természetes, hogy havonta egy áldozatot adnak a környéken lévő démonoknak, de nekem nem volt az. Engem úgy neveltek, hogy azt a démont ki áldozatokat kér azt meg kell ölni.
Ahogy a fogadóba beértünk kihúztam magam, majd felmentem a padlásszobába. Aznap nem sokat ettem. Amit meghagytam, azt Gentrood becsomagolta, majd eltette a táskájába. Megtanultuk már, hogy az ételt meg kell becsülni, de ha nem bírjuk megenni akkor tegyük el.
-Meddig jössz még velem?-kérdeztem, mikor már mind ketten az ágyban feküdtünk.
-Nem tudom. Addig míg vissza nem kapom az emlékeimet.
-Értem-mondtam, majd a jobb oldalamra fordultam.
A kezemmel ráfogtam a kardom hüvelyére, majd éber álomba merültem.
***MÁSNAP***
Kora hajnalban keltünk. Gentoor kifizette a szállást, majd miután vettünk néhány kiló élelmet, elindultunk. Bolyhos még aludt, mikor kiértünk a faluból. Kis hibrid állatkám úgy dél fele kell, aminek még apró ugatással adott hangot.
Nem volt semmi baja, de ezzel elérte, hogy megálljunk ebédelni. A fogadóban vett ételekből csipegetünk. Gentrood szokásához híven elnézett a fejem felett valamerre, én meg próbáltam a szélből valami hasznos illatot elcsípni. Néha egy-egy szag foszlány hatására emlékek villantak, be, de nem bírtam őket összetenni.
A vágy, hogy elkezdjek szaladni, megint felébredt bennem, de inkább elfojtottam magamban. Inkább elkezdtem egy botot farigcsálni. A vándor napjaink így teltek el általában. Szótlanul, és egyhangúan. Néha egy-egy szörny került utunkba, de azt gyorsan legyőztük.
-Nem hiányzik a családod?-kérdezte váratlanul Gentrood.
-De igen. Azonban amit a nevelő apám mondott abból arra tudok gondolni, hogy egy ideje, már nem élnek. Gentrood... te nem szoktad úgy érezni, hogy vár rád valaki?
-De mindig így érzem. Vár rám valaki a ki fontos volt nekem, és akinek én is fontos voltam. Csak nem tudom, hogy ki lehetett az.
Mindketten felnéztünk az égre. Hasonló sorsúak voltunk, mind a ketten. Ő tizenhét éves kora előttről nem emlékezett semmire, én tizenöt. Mindketten a múltunk kerestük, és mindkettőnket ugyan az a erő hajtott tovább az életben. Vár ránk valaki.
-Nira... HA valamelyikőnknek az emléke vissza tér attól még barátok maradunk?-kérdezte a fiú.
-Szerintem nincs semmi akadálya-válaszoltam, majd a déli nap melegében hátravágódtam a füvön.
-Akkor jó.
Nem volt semmi baja, de ezzel elérte, hogy megálljunk ebédelni. A fogadóban vett ételekből csipegetünk. Gentrood szokásához híven elnézett a fejem felett valamerre, én meg próbáltam a szélből valami hasznos illatot elcsípni. Néha egy-egy szag foszlány hatására emlékek villantak, be, de nem bírtam őket összetenni.
A vágy, hogy elkezdjek szaladni, megint felébredt bennem, de inkább elfojtottam magamban. Inkább elkezdtem egy botot farigcsálni. A vándor napjaink így teltek el általában. Szótlanul, és egyhangúan. Néha egy-egy szörny került utunkba, de azt gyorsan legyőztük.
-Nem hiányzik a családod?-kérdezte váratlanul Gentrood.
-De igen. Azonban amit a nevelő apám mondott abból arra tudok gondolni, hogy egy ideje, már nem élnek. Gentrood... te nem szoktad úgy érezni, hogy vár rád valaki?
-De mindig így érzem. Vár rám valaki a ki fontos volt nekem, és akinek én is fontos voltam. Csak nem tudom, hogy ki lehetett az.
Mindketten felnéztünk az égre. Hasonló sorsúak voltunk, mind a ketten. Ő tizenhét éves kora előttről nem emlékezett semmire, én tizenöt. Mindketten a múltunk kerestük, és mindkettőnket ugyan az a erő hajtott tovább az életben. Vár ránk valaki.
-Nira... HA valamelyikőnknek az emléke vissza tér attól még barátok maradunk?-kérdezte a fiú.
-Szerintem nincs semmi akadálya-válaszoltam, majd a déli nap melegében hátravágódtam a füvön.
-Akkor jó.
